Bejegyzések

Sajtos golyó gyerekeknek egy kiskuktától

Kép
A hétvégén a nagy fiamra rájött az alkothatnék. Szerintem látva bíbelődésemet, fotózásaimat a konyhában kedvet kapott ő is. Elővette a tavalyi olvasókönyvét, mert emlékezett rá, hogy abban olvasott egy jó kis receptet és kikereste a sajtos golyó receptjét. Nagy buzgón neki is látott, hogy elkészítse. Megmondom őszintén nem sokat kellett segítenem (ahhoz képest, hogy még csak 8 éves). A végén előkapta a fényképezőgépet és lefotózta. Rám parancsolt, hogy ezt feltétlenül rakjam fel a gasztroblogomra. Kérésének nagyon szívesen eleget teszek, hiszen a szülőnek legnagyobb büszkesége, ha csemetéje alkot valamit. Hozzávalók: 10 dkg sajtostallér   3 dl tej 2 mackósajt   10 dkg lángolt kolbász   10 dkg reszelt sajt Elkészítése: A tallért összetördeljük apróra, leöntjük a tejjel, majd kicsit várunk, hogy megszívja magát. Hozzákeverjük a mackósajtot , az apróra vágott kolbászt. Ebből a masszából aztán golyókat formálunk , amiket jól megforgatunk a sajtban.

Waldorf saláta

Kép
A Network-on láttam meg ezt a képet, nagyon megtetszett. Amikor elolvastam, hogy a waldorf salátából készítették egyből eldöntöttem, hogy én is megpróbálkozom vele. A salátát nagyon szeretem, akár előételnek, vagy fehér húsok, halak mellé is kitűnő. Sok jót olvastam a zellerről, ismert vízhajtó, méregtelenítő és potencianövelő hatása.    Unokahúgom férje aztán megelőzött, születésnapja révén vendégségbe mentünk hozzájuk és egyszer csak mi került az asztalra - hát az én áhított "teknősbékám". Elmagyarázta hogyan készítette (nem is bonyolult), lefotóztam, hiszen úgyis felakartam tenni a waldorf saláta receptjét. Hozzávalók: 3 zsenge zellergumó 3  alma kb. 15 dkg dió 4 ek. tejföl 1 kis tubus majonéz 1 tojás Elkészítése: A zellergumókat megtisztítom,  apró kockára (vagy jobb, ha gyufaszál vastagságúra) darabolom, majd kevés sós vízben kissé megpárolom. Az almákat is meghámozom, ugyanolyanra darabolom, mint a zellert. A diót durvára összetö

Virtuális étlap

Ani   játékra invitált: készítsd el saját étlapod! Szétnéztem a receptjeim között és rájöttem, hogy könnyű lesz választanom, hiszen még nem sokat töltöttem fel, tehát majdnem mindet ajánlhatnám. Sőt amit észrevettem, hogy a leves választékom bizony nagyon gyér, tehát van mit bőven bepótolnom. A játék szabálya: Álmodd meg a saját étlapodat, a Te általad már elkészített/közzétett ételekből. A felsorolásba az ételeket linkkel szúrd be, hogy a hozzád betérő Látogatók meg is tudják nézni, mit is ennének. Készíts egy virtuális étlapot, 8-20 féle étellel, amit bátran és jó szívvel ajánlanál. Ha ezzel megvagy, küld tovább maximum 3 Barátodnak/Kollégádnak/Bloggertársadnak, így lesz ideje a játéknak szépen végig menni a gasztroblogokon. " Tehát,akkor elképzeltem, hogy van egy  kis vendéglőm, ahová szívesen látok minden kedves betérőt. Az alábbi ételekből válogathatnak maguknak: Előétel-leves Túróval, dióval töltött gombafejek Sonkás sajttekercs Tepertős pogácsa Szilvakrémleves sütőtök

Mákos-diós krémes

Kép
Karácsonyi nagytakarítás közben találtam egy régi gasztro újságot, ott olvastam ezt a sütemény receptet. Mákos-diós összeállítás csak jó lehet (mindkettőt szeretjük), bátyámnak is most van a szülinapja, így megsütöttem. Tudom mindenkinek ajánlani. Úgy tűnik, hogy egy kicsit macerás elkészíteni, de  nagyon kiadós, mutatós és finom sütemény. Hozzávalók a mézes lapokhoz:   30 dkg liszt, 1 kk. szódabikarbóna, 10 dkg porcukor, 5 dkg margarin, 1 ek. méz, 1 tojássárgája, kevés tej Hozzávalók a piskótához: 6 tojás, 30 dkg kristálycukor, 10 ek. víz, 25 dkg liszt, 1 kk. szódabikarbóna, 20 dkg mák (nem darált) Hozzávalók a krémhez: 3 tojássárgája, 15 dkg porcukor, 2 cs. vaníliás cukor, másfél cs. (37,5 dkg) margarin 2 vaníliás pudingpor, 7 dl tej Hozzávalók a mázhoz: 10 dkg dió, 1 ek. margarin, 1 ek. cukor, csoki Elkészítése: A mézes lapoknál felsorolt alapanyagokat összegyúrom, 2 részre osztom és kinyújtom gáztepsi nagyságúra.  Közép meleg sütőben külön kisütöm a két

Göngyölt csirkemell ananásszal, baconnal

Kép
Ma a vasárnapi ebéd készítése közben jutott az eszembe - ahogy nézegettem a csirke melléből mit kellene készítenem - hogy karácsonykor általában göngyölt húst is szoktam rakni az ünnepi asztalra. Elkészítettem tehát ezt a viszonylag egyszerű, de mégis finom hústekercset. Eredeti recept sonkaszeletekkel írja, de a  hűtőbe csak baconszalonna volt, ezért azt raktam bele. Megállta a helyét, nagyon pikáns íze lett - családom jóváhagyta, így szerepelhet a karácsonyi menüben. Hozzávalók: 2 nagy csirkemell (kicsontozva) 10 dkg baconszalonna (vagy sonkaszelet) 10 dkg reszelt sajt ananász kompót liszt, tojás, zsemlemorzsa a panírozáshoz Elkészítése: A melleket vékonyabb oldalánál ketté vágtam, vagyis szétnyitottam a húst. Ezt egyenletes vékonyra kiklopfoltam, mindkét oldalát megsóztam. Ráterítettem a baconszalonnát, rá a reszelt sajtot (de lehet szeletben is rárakni a sajtot) és a vékonyra eldarabolt ananászt. Nagyon szorosan feltekertem, fogvájóval összetűztem.