Bejegyzések

Pulykahús Sztroganov módra steak burgonyával, ahogy én készítem

Kép
Ezt az ételt nem egészen az eredeti recept alapján készítettem el, ugyanis az marhahúsból készül - és én még  ami zöldség található volt a fagyóba mindenből egy egy kicsit dobtam hozzá. Hozzávalók: 30 dkg pulyka hús 1 fej vöröshagyma 10-10 dkg zöldborsó, csemege kukorica , gomba, zöldbab só, bors 2 dl tejszín 1 kk mustár a körethez: burgonya, vaj vagy margarin, fűszersó Elkészítése: Nem szoktam sokat cicózni igazándiból mindent egy edénybe összesütök.  Először is a hagymát megpárolom, rádobom a feldarabolt husit , fehéredésig pirítom, majd rárakom az összes zöldséget. Sózom, borsozom. Kis vízzel felöntve fedő alatt készre főzöm . Majd a végén hozzáöntöm a mustárral elkevert tejszínt és összeforralom. Steak burgonyával tálalom. Steak burgonya: Először is a burgonyát jól megmosom és így héjában négybe vágom. Ezt már egy kicsit időigényesebb elkészíteni, mert a burgonyát egyesével szoktam megvajazni. Megszórom fűszersóval és 200 fokos sütőben kés

Filmes játék

Kép
2010.január 11. hétfő Hát igen Thrini és Ani jóvoltából én is megkaptam a lehetőséget, hogy kicsit szemezgessek kedvenc filmjeim között! Na lássuk! 1. Nagy kedvencem a Jóbarátok! Sikerült kölcsönkérnem az összes évadot. Mindet végignéztem. Tetszik benne, hogy fiatalok, jókedvűek! és persze összetartóak. Képesek nevetni saját hülyeségeiken, de a nézőt is megtudják nevettetni. Kedvenc jelenetem? Hát sorolhatnám, hisz teli van jobbnál jobb részekkel. Például mikor Rachel kisfiának szülinapi nyuszis tortáját elcserélték egy nem éppen babazsúrra való tortával. Vagy mikor a lányok leánybúcsút tartottak és a chippendale fiú egy kopaszodó, pocakos kis gonosz törpe volt. Mikor Joeyt felkérték fotózásra, egy Aids reklámplakátra. Az utcák teli voltak a plakátokkal. Utána bármelyik lányt leszólította az fejvesztve menekült. 2. Sokat nevettem a RRRrrrr!!! című filmen is. Ez az őskorban játszódott. Ekkor kezdték felfedezni a bűnt, bűnözést humoros formában. Ami még nagyon vicces

Kreatív blogger díj

Kép
2010. január 9. szombat Díjat kaptam  Anitól és  Gizitől , amit nagyon köszönök mindkettőjüknek. Mivel nem régóta blogolok nagyon jól esik, hogy gondoltak rám és megajándékoztak egy ilyen elismerő díjjal. A szabályok szerint:  Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte  A logót ki kell tennem a blogomba  Be kell linkelni azt, akitől kaptam  Írni kell magamról 7 dolgot  Tovább kell adnom a kitüntetést 7 blogtársamnak  Be kell linkelnem őket  Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról A 4. pont szerint írni kell magamról. Nem vagyok egy bőbeszédű fajta sajnos, mindig is irigyeltem azokat, akik csacsogásukkal elkápráztatták környezetüket. Az évek során azért sokat változtam főleg azért, mert a munkám is olyan, ahol sok emberrel találkozom. Olyan ember vagyok, aki nehezen nyílik meg, de utána nagyon kedves, barátságos tud lenni. Rájöttem, hogy sokat kell mosolyogni még akkor is, ha telefonálunk, hiszen hangunkon is érződik hangulatunk. Ör

Csülök savanyúkáposztaágyon sütve

Kép
Nagyon szeretem a savanyúkáposztás ételeket, volt is otthon káposztám, így keresgélni kezdtem a blogok között egy jó recept után. Végül  Zsuzsinál akadtam rá egy olyan receptre, amely a család többi tagjának is megfelelőnek ígérkezett. Első olvasásra is már összefutott a számban a nyál, de amikor elkészítettem és megkóstoltam - hát kár lett volna kihagyni, az biztos. Tényleg fantasztikus íze lesz a káposztának a hús szaftjától, a baconszalonna és a kolbász ízétől. Szóval tudom ajánlani mindenkinek, akár egy jó kis baráti összejövetelre, kártyázáshoz, borozgatáshoz. Hozzávalók:   2 kisebb sertéscsülök 1 kk köménymag 1 kk egész római kömény 2-3 rozmaringág 2 kk erőspaprika krém 2 dl száraz fehérbor 1.5 kg savanyú káposzta 15 dkg gyulai lángolt kolbász 5-6 szelet húsos füstölt szalonna vagy bacon 3 fej lilahagyma 4 gerezd fokhagyma Elkészítése: A csülköket egyik oldalon felszelem és kicsontozom. Tenyérnyi darabokra vágom, sózom, fűszerezem, megkenem a paprikakrémmel és kio

Rakott kelbimbó

Kép
Az új évet új számítógéppel kezdjük ugyanis a régi pc-t sajnos már nem lehetett megjavítani. Na de végre mi is folytathatjuk a blog írást, őszintén bevallva már alig vártam. Sajnos nagyon sok minden elveszett - képek, írások, receptek - még szerencse, hogy a fényképezőgépből nem töröltem ki mindent, de így is lesz mit bepótolni. Minden rosszban van valami jó azt szokták mondani, így legalább gyakorlom a fényképezést és a képszerkesztést, mert van még bőven mit tanulnom.  Először is egy egyszerű étellel kezdem, amelyet tegnap ebédre készítettem.  Egyik rokonomtól kaptam sok-sok kelbimbót. Levesbe is szeretjük, de most rakottas lett belőle. Hozzávalók: 60 dkg sovány hús 1 kg kelbimbó 1 fej vöröshagyma 1 dl paradicsomlé 1 tejföl 1 kk pirospaprika só, bors 5 dkg reszelt sajt Elkészítése: Sós vízben megfőzöm a kelbimbót. A hagymát üvegesre párolom, rádobom a kockára darabolt husit. Sózom, borsozom, paprikázom és fedő alatt puhára párolom. A végén