Bejegyzések

Kacsasült párolt lilakáposztával és kacsamáj egészben sütve

Kép
Vasárnap igaz nem volt semmi nagy alkalom, de mégis igazi ünnepi ebédet sikerült készítenem: kacsasültet és finom kacsamájat párolt lila káposztával. Anyukám szerint is isteni lett, ő mindig nézi a Vacsoracsatát és véleménye szerint  10 pontot ért az én ebédem is. Hozzávalókat nem írok, mert tulajdonképpen egyszerűen szoktam elkészíteni. A húst jól megtisztítom, megmosom, lecsurgatom és feldarabolom (nem pecsenyekacsáról, hanem hízott kacsáról van szó, ezért egészben ezt már nem lehetett megsütni). A zsírosabb bőröket és a hájat lefejtem róla. A húst sózom, borsozom és majoránnával fűszerezem,  majd fokhagyma gerezdekkel tűzdelem. Tepsibe rakom, öntök alá kb. 2 dl vizet (fehérborral is isteni) és alufóliával letakarom. Zsíradékot nem teszek alá, mert a kacsából sül ki.  Sütőben 170 fokon sütöm egy órát, utána a húsokat megfordítom és ismét lefedve sütöm még kb. 1 órát. Közben azért ellenőrzöm és zsírjával locsolgatom. Mikor már jó puha az alufóliát leveszem és még le

Párolt lilakáposzta almával

Kép
Kacsasülthöz készítettem el ezt a köretet. Valami különlegeset szerettem volna belőle kihozni, így találtam ki, hogy ecet helyett valamilyen alkoholt adok hozzá. Hallottam már száraz fehérborral, vagy vörösborral, én most egy pohár pezsgőt öntöttem hozzá. Fantasztikus íze lett, mindenkinek nagyon ízlett, főleg a kacsasülttel együtt, amelyet a következő posztban írok majd le.  Hozzávalók: 1 közepes lila káposzta 1 fej vöröshagyma kevés egész köménymag 4 ek cukor 1-2 tk só 2 db alma 1 dl pezsgő vagy 0,5 dl alma- illetve borecet Elkészítése: A káposztát megtisztítom, negyedelem, torzsáját kivágom és vékony csíkokra feldarabolom. A vöröshagymát is megtisztítom, feldarabolom. 3-4 ek kacsazsíron a hagymát a köménymaggal megdinsztelem (mire a hagyma megdinsztelődik a köménymag is kipattog), majd hozzáadom a felcsíkozott káposztát és 4 ek cukrot, együtt kissé megpirítom. Sózom, borsozom, felöntöm 1 dl vízzel. Lefedve lassú tűzön gyakori kevergetés közben kb. fél

Kakaós és fahéjas csigák

Kép
A csülkös bableves után második félének általában vagy palacsintát, vagy valamilyen kelt tésztát készítek.  Keresztanyám lepet meg mindig isteni finom kakaós csigákkal, most elhatároztam én is elkészítem. Ebből a mennyiségből amit leírok bizony jókora adag lesz, egy népes család (nálunk 8 fő) bőven jóllakik belőle, de még másnap reggelire, tízóraira is marad.   Hozzávalók: 1 kg liszt 6 dl tej 5 dkg élesztő 4 ek cukor 1 tk só 25 dkg margarin 10 dkg vaj 3 tojássárgája cukrozott kakaópor (12-15 ek) fahéj   Elkészítése: Az élesztőt kevés cukorral kb 1 dl langyos tejben felfuttatom. A lisztet a lágy margarinnal összemorzsolom, hozzáadom a cukrot, sót, tojássárgákat és a maradék langyos tejet. Végül a felfuttatott élesztőt is hozzáadom és 15-20 percig dagasztom (ha van kenyérsütő abban érdemes megdagasztatni). Végül tetejét meghintem liszttel, letakarom és meleg helyen duplájára kelesztem (1 óra).  A tésztát ketté veszem. Egyik felét 0,5-1

Csülkös bableves csipetkével

Kép
Szerintem nem csak nálunk, hanem sok családban igen kedvenc (főleg a férfiak körében) ez a hagyományos, finom étel - a füstölt csülkös bableves. Keveset ebből sosem sikerül készítenem, így pár napig rájárunk, de minél többet melegítem, annál finomabb lesz. Hozzávalók: 1 kisebb füstölt csülök 50 dkg szárazbab 4 sárgarépa 2 fehérrépa 1 kisebb zellergumó 3 krumpli 2 ek törött paprika 1 vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma csipetkéhez 1 tojás, liszt Elkészítése: A füstölt csülköt és a babot előző este hideg vízben beáztatom. Másnap a csülköt annyi vízzel felöntöm, hogy ellepje és odateszem főni. Forrás után 5-10 perccel a főzővizet leöntöm róla (ne legyen olyan füstölt ízű), majd újra felöntöm vízzel és így főzöm tovább.  A babot  kb. 2 liter vízzel teszem oda. Közben megtisztítom a zöldségeket, felszeletelem és amikor a bab félig megfőtt hozzáadom. Sózom, borsozom, de csak óvatosan, mert majd a csülök főzőlevét is hozzáadom, amely esetleg már sós lehet.

Kedves díjak!

Kép
Ezt a két aranyos díjat kaptam Marianától , aki kedvességből és szívből küldi nekünk illetve blogunknak. Én is tovább küldöm  mindenkinek, akiket kedvenc blogjaim között belinkeltem, de hogy néhányat meg is nevezzek a sok kedvenc közül, szívből adom tovább: Biankának Szepykének Gizinek Andinak Aninak .