Sajtos golyó gyerekeknek egy kiskuktától

A hétvégén a nagy fiamra rájött az alkothatnék. Szerintem látva bíbelődésemet, fotózásaimat a konyhában kedvet kapott ő is.
Elővette a tavalyi olvasókönyvét, mert emlékezett rá, hogy abban olvasott egy jó kis receptet és kikereste a sajtos golyó receptjét. Nagy buzgón neki is látott, hogy elkészítse. Megmondom őszintén nem sokat kellett segítenem (ahhoz képest, hogy még csak 8 éves). A végén előkapta a fényképezőgépet és lefotózta. Rám parancsolt, hogy ezt feltétlenül rakjam fel a gasztroblogomra.
Kérésének nagyon szívesen eleget teszek, hiszen a szülőnek legnagyobb büszkesége, ha csemetéje alkot valamit.


Hozzávalók:
10 dkg sajtostallér 
3 dl tej
2 mackósajt 
10 dkg lángolt kolbász 
10 dkg reszelt sajt

Elkészítése:
A tallért összetördeljük apróra, leöntjük a tejjel, majd kicsit várunk, hogy megszívja magát. Hozzákeverjük a mackósajtot, az apróra vágott kolbászt. Ebből a masszából aztán golyókat formálunk, amiket jól megforgatunk a sajtban.

Megjegyzések

  1. Nagyon ügyes fiad van, gratulálok hoztá! Neki meg a szépséges sajtgolyókhoz!

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük mind a ketten!
    Próbáld ki Te is a lányaiddal, fiam üzeni, hogy nem nehéz.

    VálaszTörlés
  3. Gombócolni biztos szívesen csinálnák, de a nagy tuti nem enne belőle, mert nem szereti a sajtot:(, de már tervbe vettem, hogy egyszer megcsináljuk, mert nem csak a nagynak sütünk, főzünk.

    VálaszTörlés
  4. Hát az őszintét bevallva az én fiacskámnál is inkább az alkotni vágyás volt a nagyobb,mint az éhség! Talán kettőt ha megevett belőle, de nekem ez volt a vacsi, majd másnap a reggeli is.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mákos kókuszos almás szelet liszt és cukor mentes

Pacalpörkölt

Hortobágyi húsos palacsinta