Pulykahús Sztroganov módra steak burgonyával, ahogy én készítem



Ezt az ételt nem egészen az eredeti recept alapján készítettem el, ugyanis az marhahúsból készül - és én még  ami zöldség található volt a fagyóba mindenből egy egy kicsit dobtam hozzá.

Hozzávalók:
30 dkg pulyka hús
1 fej vöröshagyma
10-10 dkg zöldborsó, csemege kukorica, gomba, zöldbab
só, bors
2 dl tejszín
1 kk mustár
a körethez: burgonya, vaj vagy margarin, fűszersó

Elkészítése:
Nem szoktam sokat cicózni igazándiból mindent egy edénybe összesütök.  Először is a hagymát megpárolom, rádobom a feldarabolt husit, fehéredésig pirítom, majd rárakom az összes zöldséget. Sózom, borsozom. Kis vízzel felöntve fedő alatt készre főzöm. Majd a végén hozzáöntöm a mustárral elkevert tejszínt és összeforralom. Steak burgonyával tálalom.

Steak burgonya:
Először is a burgonyát jól megmosom és így héjában négybe vágom. Ezt már egy kicsit időigényesebb elkészíteni, mert a burgonyát egyesével szoktam megvajazni. Megszórom fűszersóval és 200 fokos sütőben készre sütöm.

Megjegyzések

  1. Nagyon jól hangzik. Minden egyes mozzanata :-)

    VálaszTörlés
  2. Remek recept, és nagyon guszta!!! Most be is vállalnám ezt az adagot!!:)

    VálaszTörlés
  3. Én is ilyet csináltam ma, kicsit másképp...holnap felteszem a blogba. Legközelebb kipróbálom a Te receptedet! Nagyon guszta!!!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm az elismerő megjegyzéseket Gizinek, Aninak, Andinak. Próbáljátok ki ti is! Andi hozzád majd ellátogatok, megnézem te hogy készíted!

    VálaszTörlés
  5. Nagyokat nyelek-tuti kipróbálom!

    VálaszTörlés
  6. Éva köszönöm, hogy a rendszeres olvasónk lettél!
    Ajánlom a receptet próbáld ki, egyszerű elkészíteni és finom...

    VálaszTörlés
  7. Csirke volt itthon+krumpli helyett rizzsel csináltam,de így is szuper lett!!!!!!!!!!!!!!!!Bekerült a "sűrűnfőzöm" receptjeim közé.

    VálaszTörlés
  8. Na majd én is kipróbálom rizzsel is! Köszi a tippet!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mákos kókuszos almás szelet liszt és cukor mentes

Pacalpörkölt

Hortobágyi húsos palacsinta