Kenyérlángos avagy Töki pompos


Nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon lehet kapni a kemencében sült kenyérlángost illetve Töki pompost.  
Megkóstolva nekem nagyon megízlett (igaz jó borsos áron lehet kapni), ezért utána néztem házilag hogyan készül. Először is a jelentése érdekelt. Eredetileg Szlovák étel, a pompos szó magyarul szakított tésztát jelent, a Töki szó pedig onnan ered, hogy végleges hazai formáját a kemencés kenyérlángosnak a Pest megyei Tökön alakították ki.
Régen, amikor a kenyeret készítették a nyers tésztából szakítottak le egy darabot, lepényszerűen ellapítva a kemencébe rakták, félig elősütötték és ami a kamrában található volt (tejföl, sajt, szalonna, hagyma stb.) rárakták, majd együtt készre sütötték. Szegényebb helyeken csak egyszerűen megszórták köménymaggal, kisütötték, majd még melegen fokhagymás zsírral vagy vajjal megkenték. Ezzel elégítették ki a mindig éhes gyereksereget, hisz sokkal előbb kész volt, mint a kenyér. 
Tulajdonképpen tehát kenyértésztából készül, a feltétek pedig kamránk, hűtőnk tartalmától illetve pénztárcánktól függ.
Igaz először, de nem utoljára sütöttem, hisz családomnak is nagyon tetszett  (sőt már másnap ismétlést kértek!).

Hozzávalók a tésztához:
1 közepes krumpli megfőzve, áttörve, lehűtve
50 dkg kenyérliszt
2,5 dkg élesztő
2,5 dl langyos víz (a krumpli főzőleve)
1 tk cukor
2 tk só
3 ek olaj

a feltéthez:
1 nagy pohár tejföl
2 gerezd fokhagyma
2 fej vöröshagyma vagy lilahagyma
10 dkg húsos szalonna (bacon)
10 dkg csípős füstölt kolbász
20 dkg reszelt sajt (lehet felesben füstölttel)

Elkészítése:
A burgonyát meghámozom, felkockázom és sós vízben puhára főzöm, majd áttöröm és hűlni hagyom. 
Az élesztőt 1 dl langyos vízben a cukorral felfuttatom. 
A tészta hozzávalóiból 10 perc alatt ruganyos tésztát dagasztok (lehet kenyérsütőben is dagasztatni). Konyharuhával letakarom és langyos helyen duplájára kelesztem (kb. félóra). 
Egy nagyobb tepsit (gáztepsi) sütőpapírral kibélelek és a megkelt tésztát belenyomkodom. Így is hagyom kelni félórát. Közben elkészítem a feltétet.
Mielőtt hozzáfognék a gázsütőt begyújtom és 230 fokra állítom.
A tejfölbe belenyomom a fokhagymát, sózom, borsozom. A szalonnát felkockázom, a hagymát, a kolbászt felkarikázom.
A tésztát villával egyenletesen megszurkálom és én már rá is kenem a tejfölt, rápakolom a hagymát, szalonnát, kolbászt és berakom az előmelegített  sütőbe. Fél sülésnél (10-15 perc) kiveszem és rászórom a reszelt sajtot. Visszarakom és készre sütöm.


Megjegyzések

  1. "Összefőztünk." :))))
    Nagyon guszta lett!

    VálaszTörlés
  2. Csodálatos lett. Szeretem enni és készíteni is :)
    Juj kérhetek, mert nincs most időm

    VálaszTörlés
  3. Jaaj, nálad is? Csak csorgatja az ember(lénya) a nyálát. Irtó guszta!:-))

    VálaszTörlés
  4. Egycsipet ezt tényleg sikerült összehoznunk:))

    Bianka szívesen küldök egy szeletet:))

    Andi neked is szívesen küdenék, de sajna nem gluténmentes.

    Andi/cuki köszönöm!
    Finom is, azért kellett másnap ismét sütnöm, mert este is azt szeretett volna gyermekem vacsorázni, de már nem volt.

    VálaszTörlés
  5. Mónika bizony az, azt hiszem többször el kell majd készítenem!

    VálaszTörlés
  6. Jujjjjujjjujjjj! De jól néz ki, fel is vettem az elkészítendők listájára! :):)

    VálaszTörlés
  7. Mézigörl örülök, hogy tetszik!
    Finom is, nálunk is nagy sikert aratott.

    VálaszTörlés
  8. Ma csak nálatok kirándulok, a sok csodás receptek között. A kenyérlángos is bele tartozik. Egészen belebolondul az ember a sok finomságba:)) Gratulálok, nagyon ügyes vagy, és nagyon szép minden, bármelyik recept is legyen:))

    VálaszTörlés
  9. Tücsi nagyon szépen köszönöm kedves szavaid és nagyon örülök, hogy válogatsz receptjeim között, remélem, ha elkészíted sikert aratsz velük!:))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése