Gombás tortellini és ravioli

Elkezdődött a 40 napos böjt ideje (de erről bővebben Garffykánál olvashattok). Ennek tudatában elkezdtem hús nélküli ételeket készíteni. Na jó-jó bevallom ez számomra teljesíthetetlen lenne. Azért néha egy-egy napot talán kilehet bírni hús nélkül is. A minap készítettem el ezt kis tésztás gombás receptet.
Nagy segítségemre volt pici fiam. Ameddig a kinyújtott tésztát egy pillanatra felügyelet nélkül hagytam, ő neki esett és egy jelentős adagot felfalt. De én ezen egyáltalán nem csodálkozom, mert a nagy fiú is, sőt gyerek koromban én is szívesen megdézsmáltam a nyers tésztát. Még jó, hogy a nagyobbik suliban volt...

Hozzávalók:
olaj
1 fej vöröshagyma

bors

40 dkg apró kockára vágott gomba

A tésztához:
1 tojás
1,5 dl víz
annyi liszt amennyit bevesz, hogy könnyen nyújtható állagot kapjon


Besamel mártáshoz:
5 dkg vaj
5 dkg liszt
fél liter tej


Elkészítése:
Először a tésztát készítem el. A hozzávalókat összegyúrom. Cipót formálok belőle és félreteszem pihenni.
Addig míg pihen elkészítem a tölteléket: Az apróra vágott hagymát megpirítom az olajon. Rádobom a gombát és addig párolom ameddig elfövi a levét. Sózom, borsozom. Majd ezt is félreteszem, hogy kicsit hűljön.
Elkészítem a besamelt: egy serpenyőbe felolvasztom a vajat, hozzáadom a lisztet, kicsit átforrósítom. Majd felöntöm a tejjel és állandó keverés mellett összeforralom. Végül sózom, borsozom.

A cipót kinyújtom vékonyra. A tészta egyik felére arányosan szétosztom a tölteléket kis kupacokba ( ha marad ki a töltelékből nem gond, mert azt hozzá lehet keverni a mártáshoz). Vizes ecsettel a tölteléket körbe rajzolom, ezt azért teszem, mert a tészta másik felét mikor ráhajtom és összenyomkodom, így könnyebben összeragad és nem nyílik szét.
Majd derelye vágóval kocka formára kivágom. Így már el is készült a ravioli. 

A tortellini csak abban különbözik tőle, hogy a raviolit háromszög formájúra hajtom és a két csücskét bevizezve összenyomkodom.
Ezután már csak ki főzöm forrásban lévő sós vízben. Majd hideg vízzel leöblítem. Besamel mártással tálalom.


Megjegyzések

  1. Benézel hozzám? Vár valami.....

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta lett, szívesen falatozgatnék belőle! :)

    VálaszTörlés
  3. Andi, nagyon szépen köszönöm!
    Egycsipet, szívesen megkínálnálak belőle!

    VálaszTörlés
  4. Maga az étel is szenzációs, legalábbis én imádom, de a tálalás? Hát kérem az mindent visz! :)

    VálaszTörlés
  5. Annyira jó a kép! A kajáról már nem is beszélve!
    Tényleg olyan a tálalás...én is kérek picit!!!

    VálaszTörlés
  6. Raindrop és Andi, nagyon köszönöm a kedvességetek! Szívesen megkínálnálak bennetek!:)

    VálaszTörlés
  7. Idáig csak boltit vettem, de ezt látva ezentúl készíteni fogom. Nagyon jóóóóó :)

    VálaszTörlés
  8. Szerencsére mostanában belejöttem én is a gyúrásba!
    A héten kétszer volt házi készítésű mákos tészta. Férjem legnagyobb örömére! Meg az én és kilóim bánatára!
    De egy biztos sokkal finomabb, mint a bolti!

    VálaszTörlés
  9. A receptet én is elkészítettem már,de én a hurkák,kolbászkarikák mellé egy karika(póré)hagymát is tettem.Zsóka

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mákos kókuszos almás szelet liszt és cukor mentes

Pacalpörkölt

Hortobágyi húsos palacsinta