Bejegyzések

Csoki torta

Kép
Ez a másik torta amit férjemnek készítettem a szülinapi bulira. Hozzávalók: 6 tojásos kakaós vizespiskóta>>>> Krémhez: 2 cs  csokipuding 6 dl tej 6 ek cukor 4 dl Hullala Díszítéshez: 2 dl Hullala csokirózsa dekor gyöngyök Elkészítése: A piskótát 26 cm-es tortaformában megsütöm. Hagyom hűlni, majd háromba vágom. A pudingot megfőzöm a tejben és cukorral édesítem. Mikor kihűlt a kemény habnak felvert Hullalával összekeverem és megtöltöm vele a tortalapokat. Végül a külsejét is díszítem a tejszínnel és a csokirózsákkal, aminek a receptjével hamarosan jelentkezni fogok. Íme  itt  van.

Mozart torta

Kép
Ez a torta még a férjem szülinapjára készült . Meglepi bulit szerveztünk neki Keresztanyukám segítségével. A drágám nem is számított rá, hogy ilyen merényletet készülünk ellene elkövetni. Szerettem volna valami újdonságot készíteni neki, ezért már hetekkel a buli előtt elkezdtem bújni az oldalakat. Moha lapján találtam meg ezt a jó kis tortát. Kisebb változtatások történtek a receptben, de mindenkinek nagyon ízlett a torta így is. Sajnos a nagy ünnepi kavalkádban nem sikerült szeletben is lefotóznom, mert mire észbe kaptam már nem maradt belőle. Hozzávalók:  6  tojásos vizes piskóta>>>>> krém: 8 tojás 20 dkg cukor 2 flakon mandula aroma 4 evőkanál liszt 4 dl tej 20 dkg vaj 1 rúd marcipán fél üveg Nutella Elkészítés: Először is megsütöm a 6 tojásos vizes piskótát. Ameddig hűl elkészítem a krémet. A  tojásokat elkeverem a cukorral, liszttel, mandulaaromával, hozzáöntöm a tejet és kis lángon állandó kevergetés mellet add

Babapiskótás torta

Kép
Mostanában nem sok új receptet tettem fel a blogra, de ennek bizony elég nyomós oka van: november 3-án megszületett harmadik gyermekem:)). A kicsi és a két nagyobb fiam mellett bizony eddig nem sok időm volt, így hobbimat egy kicsit fel kellett függesztenem.  Decemberben aztán következtek a születésnapok, ünnepek és újra kedvet kaptam  (na meg egy kis időt) a sütés-főzésre. Egyik-másikat sikerült lefotózni is, így most a sok ünneplés után talán lesz időm felrakni az oldalra.  Nem nehéz elkészíteni ezt a babapiskótás tortát, amely nagy kedvenc lett a családban. Nagyon ízlett gyermekeimnek is az eper- és csokipuding párosítás. Hozzávalók: 3 tojás 18 dkg liszt 15 ek cukor 6 ek víz 1 kk szódabikarbona Krém: 1 cs eperpudingpor 1 cs csokipudingpor 6 dl tej 4 ek cukor 1 cs babapiskóta (+ tej az áztatáshoz) baracklekvár 4 dl hulala tejszín Csokimáz: 5 dkg vaj 2 ek kakaópor 5 ek porcukor 3 ek forróvíz Elkészítése: A tojássá

Békés, Boldog Új Évet!

Kép
MINDEN KEDVES LÁTOGATÓNKNAK SIKEREKBEN GAZDAG, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

Pudingos barackos kuglóf

Kép
Már régóta vágytam egy kuglóf sütőre. Hát most kaptam egyet. Nagyon megörültem,  azonnal neki is fogtam a kuglóf gyártásnak (ennek meg a családom örült meg:)). A receptet a Nők lapja Café-n találtam. Hozzávalók: 50 dkg liszt  csipet só 2 dkg puha vaj  1 citrom reszelt héja  4 ek cukor  2 tojássárgája  2,5 dl tej  3 dkg élesztő A töltelékhez:  1 üveg barack befőtt  1 csomag eper (vagy bármilyen) pudingpor  4 dl tej  3 evőkanál cukor  Elkészítése: Először is lisztből, tejből, élesztőből és cukorból kovászt készítek, amit felfuttatok a kenyérdagasztógépben. A többi hozzávalót is hozzáadom és jól kidolgoztatom a géppel. 20-25 percig hagyom kelni. Közben elkészítem a tölteléket: megfőzöm a pudingot, majd hagyom kihűlni. A megkelt tésztát téglalap alakúra nyújtom, rákenem a pudingot, belenyomkodom a barackokat, feltekerem. A kuglóf formát ecset segítségével kikenem olajjal és belehelyezem a tésztát. Közép meleg sütőben kb. 50 percig sütöm.

Boldog Karácsonyt!

Kép
Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves olvasóinknak, blogtársainknak!

Karácsonyi csokis-diós mignonok

Kép
Egy kicsit munkaigényes és egy kis gyakorlatot kíván, de mignon kedvelőknek kihagyhatatlan. A kisfiamnak is ez a kedvenc sütije, ezért nálunk elég gyakran készül. Karácsonyra ezzel a díszítéssel készítem el, a hétvégén már ki is próbáltam. Hozzávalók a tésztához: 6 tojás 6 evőkanál cukor 6 púpos evőkanál liszt 2 evőkanál kakaópor 1  csomag sütőpor 1 dl olaj a krémhez: 20 dkg darált dió 3 dl tej 4 evőkanál liszt fél mokkáskanál fahéj reszelt citromhéj 10 dkg vaj 4 evőkanál porcukor a folyékony fondanthoz: 50 dkg cukor 2,5 dl víz 1 mokkáskanál ecet 2 evőkanál kakaópor  kevés baracklekvár Elkészítése: Az alapsüteményt érdemes előző nap elkészíteni, feldarabolni és jól lehűteni. Másnap készítjük el a mázat, amivel bevonjuk a lehűtött süteményt, így a meleg máz hamarabb rászárad. A liszthez szitáljuk a kakaóport és a sütőport. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájához hozzáadjuk a cukrot, olajat  és fehéredésig keverjük. A tojásfe

Karácsonyra - Aszaltszilvás pulykakuglóf

Kép
Előző posztomban már írtam, hogy a Kifőztük magazin csapata 115 gasztroblogger felkérésével megjelentetett egy karácsonyi kiadványt, amellyel a Magyar Élelmiszerbankon keresztül gyermekétkeztetést lehet támogatni. Az adományozásról illetve az elektronikus úton letölthető receptkönyvről bővebbet itt olvashatunk. Ebben a gyönyörű kiadványban nagyon sok étel, ital, sütemény és egyéb recept, sok hasznos ünnepi ötlet megtalálható, érdemes közülük válogatni.  Többek között az alábbiakban leírt receptem is szerepel, amelyet most olvasóimmal is szeretnék megosztani.  Az ünnepek előtt bizony sok dolga van egy háziasszonynak, ez az étel viszonylag gyorsan összeállítható, sütés közben pedig más teendőinket is elvégezhetjük. Az ünnepi asztalon nagyon jól mutat, de kihűlve, felszeletelve hidegtálon is igen látványos. Hozzávalók: 80 dkg pulykamellfilé 30 dkg szeletelt bacon 25 dkg füstölt sajt 3 db tojás 1 púpos evőkanál grill fűszerkeverék (magyaros, flekken, szár

Kifőztük karácsonyra - adománygyűjtési akció!

Kép
Hogy mindenkinek ünnep legyen a karácsony! Jött az árvíz, jöttek a hatalmas viharok, a soha nem látott mennyiségű eső, a jég, a vörösiszap. Olyan természeti és egyéb katasztrófák sújtották az országot, amivel az egyes területen élők nehezen birkóztak meg, még azok is, akiknek nincsenek megélhetési problémái. Családok vesztették el az otthonukat, a megélhetést jelentő földet, az állatokat, mindent. Ezek az emberek megtapasztalták, hogy milyen átmeneti otthonokban élni, iskolákban, tornatermekben tölteni az éjszakát, a napokat. Megélni, hogy nincs ennivaló, megélni, hogy egyáltalán nem biztos, másnap lesz valamilyen étel, amit a család, a gyerekek elé tehetnek. Eltudja Ön képzelni, hogy ennyire megváltozik az élete? Munka nélkül marad és olyan szegénységben él, hogy szó szerint éhezik? Eltudja Ön képzelni, hogy a gyerekei csak az óvodában, iskolában esznek meleg ételt? Ehhez nem kell árvíz, nem kell katasztrófa. Magyarországon több tízezer gyerek él a szüleivel, családjával olya

Díjat kaptunk!

Kép
Gizi  kedves meglepetése ez a két díj. Nagyon köszönjük neki, igazán jól esik, hogy gondolt ránk, mert bizony mi most nagyon el vagyunk tűnve. Egy pár bejegyzéssel ezelőtt megírtuk mi az oka annak, hogy  ritkábban tudunk recepteket felrakni.  Persze ez nem azt jelenti, hogy nem kukkantunk be kedvenc blogjainkba, ahol nagyon sok jó receptet találunk, amit hasznosítani tudunk. Néha kommentel, néha komment nélkül, de azért nagy érdeklődéssel követjük mások serénykedéseit a konyhában.  Bizony nagyon jól esik, ha visszajelzést kapunk, hogy még minket sem felejtettek el - bizonyítja ezt ez a két díj is, amit még egyszer nagyon köszönünk!  Megajándékozzuk a díjakkal mindazokat, akik megtisztelnek bennünket látogatásaikkal illetve azokat, akik nap mint nap azon szorgoskodnak, hogy  megosszák saját receptjeiket másokkal, mert azért ehhez sok idő és sok energia szükséges!

Autós torta szülinapra

Kép
A kis fiam, Boti "najancssájga  kisajutót" rendelt szülinapjára. Sajnos a szín nem lett tökéletes, de szerencsére ez az eltérés nem tünt fel az ünnepeltnek. Hozzávalók: 8 tojásos vizes piskóta (8 tojás, 40 dkg cukor, 40 dkg liszt, 16 ek víz, 1 tk szódabikarbóna) elkészítése Krém hozzávalói: 9 dl tej 2 cs eperpuding 1 cs csokipuding barack lekvár  1 l hulala tejszín 1 dl jaffaszörp 1 ek zselatin pár csepp piros ételfesték 1 ek kakaópor Elkészítés: A piskótát kisütöm egy gáztepsiben. 6 dl tejben megfőzöm az eperpudingot,  3 dl tejben a csokipudingot. Fél l tejszínt felverem keményre és a két pudinghoz szétosztom. Lenke ( Villám McQuinn autó) e oldalán találtam meg hogyan kell a kisautót elkészíteni. A két krémmel váltakozva megkenem a szeleteket és lekvárral is megkenem. A kisautót kívülről is lekenem krémmel, majd a felvert tejszínhez hozzáadom a jaffaszörpöt, amiben elkeverem a zselatint. Piros étel festéket cseppentek hozzá,

100. olvasónk és egy aranyos díj!

Kép
Először is szeretettel köszöntjük a blogunkra bejelentkezett 100. olvasónkat.  Aicus fogadd ezt a virágcsokrot ez alkalomból! Természetesen a többi kedves olvasónknak is nagyon örülünk, hisz megtiszteltetés számunkra, hogy oldalunkat rendszeresen látogatják, tehát nekik is küldjük a virágcsokrot.  Amikor elindítottuk blogunkat nem is gondoltuk, hogy ennyi kedves emberrel megismerkedhetünk és reméljük, hogy ez nem szakad meg akkor sem, ha most egy kicsit ritkábban tudunk majd jelentkezni. Ezenkívül szeretnénk megköszönni Mariananak e díjat amit blogunknak ajándékozott, nagyon aranyos, hogy gondolt ránk. Mivel nekünk mindenki nagyon fontos és kedves, így tovább küldjük mindazoknak, aki hozzánk benéz, megtisztel bennünket látogatásával, kommentjeivel. Nagyon köszönjük, és továbbra is szeretettel várunk mindenkit!!!

Oroszkrém torta szülinapra

Kép
Először is azt szeretném megírni mi az oka annak, hogy ritkábban tudunk jelentkezni, recepteket felrakni. Nem azért, hogy nem akarjuk vagy nem szeretünk vele foglalkozni, sőt nagyon is megkedveltük. Azt hiszem nem egyedül vagyunk akik úgy gondoljuk, hogy egy nagyon jó kis közösség alakult ki, igaz csak virtuálisan.  Kedvenc oldalainkhoz mi is sűrűn be-benézünk, vagy ők látogatnak meg és írnak kedves kommenteket. Egyszerűen csak az időnkbe nem fér bele, nekem azért, mert nemsokára megszületik harmadik gyermekem, Liza pedig másodállást vállalt, tehát teli munkával. De ha van időnk természetesen jelentkezünk, végleg nem tününk el. Minden kedves új és régi olvasónkat illetve idelátógatót szívesen látunk oldalunkon, jó nézelődést továbbra is receptjeink között, reméljük sikerül mindenkinek kedvére valót találni. Most pedig nemrég készített tortám receptjét szeretném felrakni, amit ismerősöm 60. születésnapjára készítettem. Az oroszkrém torta receptjét már leírtam itt , de most új

Tejszínes szilvás pite

Kép
Szomszédasszonyom jóvoltából készítettem ezt a gyors szilvás süteményt. Annyi szilva termett a fájukon, hogy szinte roskadozik, így én is kaptam egy nagy kosárral. Nem csak a gyümölcs, hanem a recept is tőle való, ő már többször elkészítette és nagyon-nagyon finom. Hozzávalók a tésztához: 25 dkg liszt 10 dkg vaj (hideg) 6 dkg cukor 1 tojás 2 evőkanál tejszín az öntethez: 3 tojás 3 dl tejszín 2 ek cukor 1 vaníliás cukor 2 evőkanál liszt 50 dkg szilva (vagy bármilyen gyümölcs) dió vagy mogyoró 1 ek fahéjas porcukor Elkészítése: A tészta hozzávalóit összemorzsolom, összedolgozom, de nem gyúrom. Félórára berakom a hűtőbe.  Utána kinyújtom akkorára, hogy a formába rakva pereme is legyen. A formát  kivajazom, a tésztát beleterítem, oldalt jól felhúzigálom. Villával megszurkálom, majd megszórom vékonyan darált dióval vagy mogyoróval. Tetejére bármilyen szeletelt gyümölcsöt rakhatunk. A szilvát kettőbe vagy negyedbe vágom, megszórom fahéjas

Töltött cukkini

Kép
Zöldségek közül talán legjobban a cukkinit kedvelem, mert igen változatos kajákat lehet belőle kihozni (leves, főzelék, sütve, rántva, vagy bármilyen zöldséggel készült ételhez felhasználható). Most legutoljára töltött cukkinit készítettem. Ismerősöm szerint levest is nagyon finomat lehet belőle főzni, úgyhogy legközelebb majd azt készítek. Hozzávalók: 1 nagy fej vöröshagyma 50 dkg darált hús 1 kis csésze rizs só, bors, piros paprika 2 db közepes nagyságú cukkini 1 doboz tejföl Elkészítése:   A felkockázott hagymát odateszem dinsztelni. Majd ráöntöm a rizst és a húst.   Sóval, borssal és piros paprikával fűszerezem. Vizet öntök rá, együtt puhára párolom.   Közben a cukkiniket megmosom, kettévágom (n em szoktam megpucolni) és a belsejét  kivájom úgy, hogy 1-2 cm széle maradjon.  Fiatalabb, vagy kisebb cukkini kivájt részét felkockázva hozzáadom a töltelékhez. Végül a kész húsos tölteléket a cukkinikra halmozom, tejföllet megkenem a tetejét és h