Szülinapi torták
Az unokatesóm szülinapjára 2 tortát sütöttem. Nagyon ízlett neki a mákos-diós krémes, így annak a receptje alapján készítettem el. Először csak egy tortát akartam, de rájöttem, hogy nekem nagyon kicsi a szívtorta formám, de a recept szerint az alapanyagok 2 tortát is kiadnak. De, hogy mégse egyforma legyen kicsit megvariáltam.
Első torta: Mákos-diós krémtorta
Elkészítése:
Először is a mézes lapok hozzávalóit összegyúrtam és 3 részre szétosztottam.
Az egyik laphoz 1 ek-nyi kakaóport is kevertem. Bár utólag belátom ez majdnem kár volt, mert kicsit kemény lett így a lap és nehezen tudott megpuhulni, sőt talán igazi puha nem is lett, de gondoltam úgy is elfogy, mivel a mi családunk nagy sütemény faló "family".
Tehát a 3 rész tésztát a formába külön-külön beletettem, pohár segítségével kinyújtottam a szívformára és kisütöttem (egyesével).
Majd kisütöttem a mákos piskótát is (ezt már egyszerre). Mikor a piskóta kihűlt 3 részre vágtam (vagyis helyesbítek drága nagymamámat megkértem legyen szíves nekem 3-ba vágni, mert ő ehhez nagyon ért).
Tehát a lapok kisültek mind a két tortához.
Tehát a lapok kisültek mind a két tortához.
Ezután összeállítottam az elsőt. Alulra mézes lap, krém, mákos piskóta, krém, mézes lap és a tetejére is egy kis krém, végül a pirított diós máz. Krémből ugyanannyi mennyiséget készítettem hozzá, mint az eredeti recept, mivel a díszítéshez szükség volt rá.
Majd elkészítettem a második tortát is aminek a következő nevet adtam:
Puncsos máktorta
Ehhez a még meglévő 2 mákos piskótát (alulra, felülre) és a kakaós mézes lapot (középre) használtam fel.
Külön krémet készítettem hozzá: 2 puncspuding, 7 dl tej, 15 dkg porcukor, 37,5 dkg margarin
A pudingot megfőztem a tejben. A margarint habosra kevertem a porcukorral. Mikor a puding kihűlt a margarinnal összekevertem.
A tetejére csokimázt készítettem: 5 ek porcukrot, 5 dkg vajat, 3 ek kakaóport és 3 ek forróvizet vízgőz fölött megolvasztottam, egy kicsit hűlni hagytam úgy kentem a torta tetejére.
Tetejére rózsákat nyomtam (erre hagytam krémet) díszítőpisztollyal.
Másnapra lesz nagyon finom puha.
Tetejére rózsákat nyomtam (erre hagytam krémet) díszítőpisztollyal.
Másnapra lesz nagyon finom puha.
Wow!!!
VálaszTörlésEz igen.
Gyönyörű szépek lettek!!!
Nagyon szépek lettek! Gratulálok!!!
VálaszTörlésNagyon szépek lettek, gratulálok! Még bírod a mákosat? Nálunk a férjem rendelte a mákos nudlit, de aztán szólt, hogy mák-mérgezést fogunk kapni, annyit ettünk mostanában:) így a mákot most én egy picit félreteszem:)
VálaszTörlésSzép hétvégét kívánok!
Nagyon jól néz ki ez a mákos-diós torta! Gyorsan megnéztem a sütit is, belülről is igen guszta lehet. Gratulálok!
VálaszTörlésGyönyörűek. Mindig irigylem azokat, akiknek ilyen kézügyességük van. Hiába na. Sárgulok. :-D
VálaszTörlésNagyon ügyes vagy. Gratulálok!
Köszönöm mindenkinek,hogy ennyire dicséritek! De azt hiszem nagyon sok tortát el kell készítenem hogy igazán szépet tudjak készíteni!
VálaszTörlésKépzeld Gyöngyi! Anyósom mesélte, hogy mikor náluk a gyerekek kicsik voltak, bármikor megkérdezte mi legyen az ebéd, a válasz mindig a mákos tészta volt. Egyszer úgy gondolta , majd kiszúr ő velük, hát egy egész héten keresztül mindig ezt készített ebédre! Mikor új hét kezdődött ismét megkérdezte, mi legyen az ebéd. Na mit gondolsz mi volt a válasz, hát természetesen mákos tészta!
VálaszTörlésNa ennyit a férjem és a család mákszeretetéről
Csodaszép torták, gyönyörűen tudsz díszíteni!!! Most nagyokat nyelek itt.:)
VálaszTörlésGizi! Köszönöm szépen még csak most tanulom!
VálaszTörlésGyönyörűen néz ki a torta, gratulálok:):)
VálaszTörlés