Göngyölt csirkemell hagymás gombás tojással töltve


Főleg akkor  készítem el ezt a fajta göngyölt húst, ha vendégeket várok, finom is és nagyon jól mutat a sültes tálon. Legutoljára csípős debrecenit daraboltam bele, így nekem még jobban ízlett (imádom a kissé csípős ételeket).


Hozzávalók:
4 csirkemell
1 fej vöröshagyma
20dkg-nyi gomba
4 tojás
1 debreceni kolbász
1 cs petrezselyemzöld

A vöröshagymát megtisztítom, feldarabolom és kevés zsiradékon megpirítom. Hozzáadom az apróra vágott gombát, ízesítem sóval, borssal és addig párolom, míg a levét el nem forrja. Ekkor hozzáadom a csíkokra darabolt debrecenit és a finomra vágott petrezselyemzöldet. Ezt még egy kicsit párolom, majd hozzákeverem a felvert tojást és készre sütöm.

Amíg a töltelék hűl elkészítem a húsokat. A csirkemellet vékonyabb oldalánál kettévágom, vagyis szétnyitom a húst úgy, hogy teljesen nem vágom szét - tehát egybe maradjon. Egyenletes vékonyra kiklopfolom, sózom. Így lesz 4 jó nagy kiklopfolt húsom, amelyekre a tölteléket szétosztom és felgöngyölöm őket. Végül a szokásos módon bepanírozom és fedő alatt közepes tűzön kisütöm.  Érdemes félórát hűlni hagyni, mert úgy lehet szépre szeletelni.


Megjegyzések

  1. Nagyon jól néz ki és gondolom nagyon finom!Kipróbálom rövidesen azt hiszem.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta lett, és biztosan nagyon finom is.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon kedvelem az ilyesfajta étvágygerjesztő göngyölt húsokat! :)

    VálaszTörlés
  4. Kedve Liza!!!
    A brokkolis tészta óta nem volt időm böngészni,de most igen,és mondhatom a tortáid nagyon tetszenek!!!!
    A göngyölt csirkemell,és utána egy-egy szelet torta,jöhetne!!!!!

    VálaszTörlés
  5. Nem csak családnak, de vendégeknek is ideális. Igazán guszta

    VálaszTörlés
  6. A tojásrántottát mindig így eszem, baromi jó lehet tölteléknek is.
    Meg is próbálom holnap, amúgy is kedvelem a göngyölést. Következő nap is finom, ha marad belőle. :)

    VálaszTörlés
  7. Éva, Szemirámisz, Vicuska köszönöm, merem ajánlani, próbáljátok ki, a vendégeknek is nagyon ízlett!

    Melissina örülök, hogy tetszenek a torták is. Szívesen megkínáltalak volna hússal és tortával is!:)

    Bianka köszi, ebből tényleg vendégek is fogyasztottak és el is kérték a receptjét.

    Raindrop remélem sikerült kipróbálnod és elnyerte tetszésed!:) Másnap hidegen is tényleg finom!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mákos kókuszos almás szelet liszt és cukor mentes

Pacalpörkölt

Hortobágyi húsos palacsinta