Kiemelt bejegyzés

Csörögefánk

Egy vasárnap délután nagyon sütemény éhesek voltunk, így valami gyors, egyszerű finomságot kellet kitalálnom. Már rég készítettem csörög...

NYERTEM a Laptopkonyha receptfeltöltő versenyén!!!!

Bevallom mostanában nagyon elvagyok "havazva" úgy is mondhatnám nem a legjobb idők járnak erre felé, persze nem a szó szoros értelmében. Sok a gondom-bajom, időm, de sokszor kedvem sincs kedvenc hobbimmal a gasztroblog vezetésével foglalkozni. Persze készíteni továbbra is szoktam, hiszen 5 tagú családomat mégsem küldhetem mindennap kifőzdébe, gyorsétterembe.


A sok hétköznapi gond között azért jó is éri az embert. Az egyik kellemes meglepetés hétfőn születésnapomon ért, amelyet családomtól és rokonaimtól kaptam. Erről bővebben majd később írok. 
A másik pedig kedden, amikor benéztem a RECEPTEK.L@PTOPKONYHA.HU oldalra. Hurrá nyertem!!!! - kiáltottam fel amikor megláttam, hogy én is ott vagyok a júliusi receptfeltöltő verseny díjazottjai között. A nyereményem pedig, hogy a laptopkonyha stúdiójában kamerák előtt készítsem el a szakmai zsűri által kiválasztott egyik beküldött receptemet. 

Nagyon köszönöm a Laptopkonyha Szerkesztőségének ezt a lehetőséget!




Kicsit felocsúdva örömömből azért elgondolkodtam, hogy elmerek-e menni, mivel nagyon izgulós vagyok. Ezen még gondolkodom, de most úgy érzem jó kihívás lesz számomra!:)


 A recept, amivel nyertem: Gyümölcsös alagút



11 megjegyzés:

  1. Gratulálok , ez az édességed valóban nagyon mutatós és igen finom lehet! A drukkod addig még oldódik és ügyes leszel biztos!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok!Ügyes vagy! Ne izgulj, szerintem vállals be, biztosan nagy élmény lesz!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a nem mindennapi nyereményhez!! Nekem már első látásra is nagyon tetszett az édességed, amivel nyertél. És most is csak azt mondom, nagyon ügyes vagy!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok!!!

    Gratulálok a nyereményedhez!!!!

    Nagyon finom lehet ez az alagút, és reménykedem, hogy meg is kóstolhatom majd. Én előző hónapban nyertem, és biztosan egyszerre megyünk majd a felvételre.:)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok! Nálam jobban bizti nem izgulsz!
    Remélem valóban együtt megyünk:-))

    VálaszTörlés
  6. Éva, Bianka, Marika, Mária nagyon köszönöm jókívánságotok!
    Gizi, Gesztenye nektek is nagyon köszönöm és remélem, ha bátorságom lesz veletek együtt megyek, legalább személyesen is találkozhatunk!:)

    VálaszTörlés
  7. Kedves Liza, gratulálok, és utólag is köszöntelek az "ötvenesek" táborában :) Hétvégén készülök elkészíteni a receptedet "nem lehet abbahagyni" csirke és a salátát. Én is drukkolok Neked !Katika

    VálaszTörlés
  8. Nagyon köszönöm Katika!!! Remélem jól sikerül és beszámolsz az eredményről....
    Köszi a drukkolást!:)

    VálaszTörlés
  9. Kedves Liza!!!
    Gratulálok!!!
    A gyümölcsös alagút nagyon szép!!!!

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen Mellissina!:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...