Kókuszos krémes




Ennek a süteménynek a receptjét még a blogírás kezdetén feltettem, csak fotó nem készült róla. El is feledkeztem róla, azóta sem sütöttem.

A múlt hónapban Deszken voltunk a Cukor Show-n, ahol Földi Lenke cukorvirág bemutatóját, Kricky tortafestés bemutatóját, illetve Németh Zoltán karamell és nyalóka készítését láttuk. Mondanom sem kell, hogy mennyire jól éreztük magunkat, milyen sok érdekes és szép dolgot láttunk és tanultunk. 
Köszönet a meghívásért a szervezőknek, többek között Mummynak. 

Részletesebben erről a következő linken olvashattok: Cukor Show

Kicsit kitértem, de mindjárt megmagyarázom miért: a bemutatóra a résztvevők is vihettek egy tányér süteményt, így a tortákon kívül sok-sok finomság volt - többek között ilyen kókuszos sütemény is. Nagyon finom volt, ezért úgy döntöttem én is megsütöm újra és most már képpel együtt felrakom a blogra. Na persze egy kicsit változtattam rajta.

Hozzávalók a tésztához:
30 dkg liszt
2 evőkanál kakaópor
15 dkg margarin
1 cs sütőpor
15 dkg porcukor
1 tojás
pici tejföl
fehér krémhez:
6 tojásfehérje
10 dkg porcukor
20 dkg kókuszreszelék
2 dl tej
sárga krémhez:
6 tojássárgája
3 e.kanál liszt
3 dl tej
25 dkg margarin 
15 dkg porcukor
1 vaníliás cukor


Legelőször a kókuszreszeléket leforrázom a tejjel és hagyom kihűlni.

A tészta hozzávalóit összemorzsolom, pici tejföllel ruganyos tésztát gyúrok. Két részre osztom és az egyik felét egy közepes tepsi méretűre nyújtom, a tepsit sütőpapírral kibélelem és a kinyújtott tésztát belerakom.

A fehér krémhez a tojások fehérjét félig felverem, majd hozzáadva a porcukrot jó keményre verem. Belekeverem a már kihűlt kókuszreszeléket, majd rákenem a tepsibe rakott tésztára. Kinyújtom a tészta másik felét, ráteszem a kókuszos krém tetejére és előmelegített közepes hőmérsékletű sütőben megsütöm.

A sárga krémhez először a tojássárgákat a cukorral jól kikeverem,
a lisztet kevés tejben csomómentesre keverem és ezeket óvatosan a közben tűzre rakott tejhez adom. Lassú tűzön állandó kevergetéssel forrásig főzöm. A margarint (én 15 dkg margarint tettem hozzá, mert csak ennyi volt itthon, de így is jó lett) apránként a kihűlt tojáskrémhez adagolom és habosra keverem, majd a tészta tetejére kenem. Végül megszórom kókusz- vagy csoki reszelékkel, vagy csokimázat is készíthetünk rá.


Megjegyzések

  1. Nagyon finom és ünnepélyes a kinézete!

    VálaszTörlés
  2. Jaj de rég ettem....nagyon,nagyon finom !!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon finom lehet guszta! Szeretem a kókuszos sütiket nagyon!

    VálaszTörlés
  4. Hát ez meg hová volt eldugva?!? Sajnos nem találkoztam vele!
    Muszáj lesz megsütnöm!

    VálaszTörlés
  5. Hűha, de guszta! Viszem is a receptet, ha szabad. :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépek a színes rétegek! Hmmm...talán a szülinapomra megsütöm:-)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szépek, és igazán sütibemutatóra való. Én is sütöttem már hasonlót, de régen. Jó hogy emlékeztettél rá:))

    VálaszTörlés
  8. Bocs, elfelejtettem megírni, hogy mentettem:))Köszönöm!

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm szépen és szívesen a receptet, nyugodtan próbáljátok ki, fincsi süti!:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mákos kókuszos almás szelet liszt és cukor mentes

Pacalpörkölt

Hortobágyi húsos palacsinta